NE AKARJ KERESZTEDEN KÖNNYÍTENI!
(Ismeretlen szerző)

Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.
Nem bírom már!
- sóhajtod csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,
hogy a keresztre miért volt szükséged.

Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
Ha olyan nehéz terheket cipel?

Amikor elindult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Magára maradt. Szép napoknak vége.
Keserves, árva lesz az öregsége.
Szívében ott a kérdés szüntelen:
Mért lett ilyen az út, én Istenem?!
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.

Aztán elcsendesedik. Lehet-e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját, és indul vánszorogva.
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká eltöpreng még bajon, hiányon,
míg végre lassan elnyomja az álom.

S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.
A mennyi város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Vállára azt maga Isten helyezte.
Siet örömmel. Föl! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag, tündököl.

Hőség tikkasztja. Keresztje teher.
Útközben néha pihennie kell.
Kedves ház kínál pihenést neki.
Súlyos keresztjét ott leteheti.
S ahogy tovább-indulna, mit vesz észre?
Tekintete ráesik egy fűrészre.
Olyan súlyos keresztet cipelek.
Jobb, ha belőle lefűrészelek
- mondja magában.
De jó, hogy megtettem!
Sokkal könnyebb! - sóhajt elégedetten.

Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,
S eléri a ragyogó gyöngykaput.
Ó, már csak egy patak választja el!
Jön-megy a partján , hídra mégse lel.
De hirtelen eszébe jut keresztje:

A túlsó partra az most híd lehetne.
Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
hiányzik a lefűrészelt darabja.
Mit tettem! - kiált kétségbeesetten.
Most a cél közelében kell elvesznem,
mert keresztemet nehéznek találtam!
S ott áll a parton keserű önvádban.

Azután új vándort lát közeledni,
s mert keresztjéből nem hiányzik semmi,
mint hídon, boldogan indulhat rajta,
hogy átjusson békén a túlsó partra.
Rálépek én is! Reménykedni kezd.
az ismeretlen, idegen kereszt
hátha átsegíti. Rálép, de reccsen
lába alatt. Jaj, Istenem, elvesztem!
Uram, segíts! Így sikolt, és felébred.
Még a Földön van. Előtte az élet.
Csak álom volt a kín, a döbbenet.

„Megváltó Uram, köszönöm Neked!
Keresztemet Te adtad, ó, ne engedd,
hogy egy darabot is lefűrészeljek!
Amilyennek adtad, olyan legyen!
Te vezetsz át a szenvedéseken.
A Te kereszted szerzett üdvösséget,
De mivel az enyémet is kimérted,
Te adj erőt és kegyelmet nekem,
Hordozni mindhalálig csendesen!”

Válasz

Zsolt 119,142
A te igazságod igazság örökké, és a te törvényed igaz.

Zsolt 119,123
Szemeim epekednek a te szabadításod és a te igazságod beszéde után.

Válasz

Magadat a Biblia igazságainak tanulmányozása során ismerheted meg. Önreflexióval nem tudod meg, ki vagy valójában. Ahhoz azzal kell konzultálni, aki létre hozott.

Előzmény

Válasz

Ez csak az Igazságra épülő hittel hiteles. Aki nem Isten ígéreteire alapozza az optimizmusát, az csalódni fog.

Előzmény

Válasz

:)

Előzmény

Válasz

A sebész és a kisfiú



Egy nap a szívsebész, azt mondta az operálandó kisfiúnak:

- Holnap reggel - kezdte a sebész - ki fogom nyitni a szívedet.

- Ott fogod találni Jézust - vágott közbe a fiú.

A sebész bosszankodva felnézett.

- Fel fogom vágni a szívedet - folytatta -, hogy lássam, mennyi károsodás történt.

- De amikor felnyitod a szívemet, Jézust fogod ott találni - mondta a fiú.

A sebész a szülőkre tekintett, akik csendben ültek.

- Miután látom, hogy mennyi károsodás történt, vissza fogom varrni a szívedet és a mellkasodat, és eltervezem, mi a következő lépés.

- De ott fogod találni Jézust a szívemben. A Biblia azt mondja, hogy Ő ott él. Minden zsoltár azt zengi, hogy Ő ott él. Ott fogod találni Őt az én szívemben.

A sebésznek elege volt.

- Majd megmondom neked, mit fogok találni a szívedben, sérült izmokat, gyenge vérellátást, és elvékonyodott érfalakat fogok találni. Ez után el fogom tervezni, hogy tudlak meggyógyítani.

- Jézust is ott fogod találni, Ő ott él- mondta a fiú...

A sebész műtét után leült az irodájában, és magnószalagra vette a műtéttel kapcsolatos megjegyzéseit, gondolatait: sérült főütőér, sérült tüdőbe vezető erek, elterjedt izomsorvadás. Nincs remény a szívátültetésre, nincs remény a gyógyításra, kezelésre.

Terápia: fájdalomcsillapítók, és ágyban feküdni.

Prognózis: - itt kis szünetet tartott - egy éven belül halál.

Megállította a magnót, de még volt mit mondania. - Miért? - kérdezte hangosan. Miért tetted ezt? Te juttattad őt ide!

Te okoztad neki ezt a gyötrelmet, és Te kárhoztattad őt korai halálra!

Miért?

És akkor az Úr válaszolt neki:

- A fiú az Én bárányom, nem terveztem, hogy sokáig a te nyájadhoz tartozzon, mert ő az én nyájamnak tagja, és az lesz örökké. Itt az én nyájamban nem lesz fájdalom, olyan jólétben lesz része, amit te el sem tudsz képzelni. Szülei egy napon találkozni fognak vele és ők is megismerik a békességet és az én Nyájam gyarapodni fog.

A sebész forró könnyeket hullajtott, de ingerültsége meg ennél is hevesebb volt.

- Te teremtetted ezt a fiút, Te teremtetted ezt a szívet! Meg fog halni hónapokon belül. Miért?

Az Úr válaszolt:

- A fiú az Én bárányom, vissza fog térni az én nyájamhoz, amint elvégezte küldetését. Én nem azért küldtem az én bárányomat a nyájadba, hogy elveszítsem, hanem azért, hogy egy másik elveszett bárányt megmentsen.

A sebésznek potyogtak a könnyei.




A sebész odaült a fiú ágya szélére. A szülők vele szemben ültek.

A fiú felébredt és suttogva kérdezte:

- Kinyitottad a szívemet???

- Igen - mondta a sebész.

- Mit találtál? - kérdezte a fiú.

- Megtaláltam Jézust - felelte az orvos.

Válasz

A jó szülő nevel!


Ne csak mondd, érvényesítsd is!
,,...mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti..." (Zsidók 12:6)

A Biblia megkérdezi: ,,Milyen apa az, aki nem igazítja helyre a fiát?" A válasz: ,,Nem valami jó apa!"
Nem tudjuk, hogyan kezdte Éli főpap két fiának, Hofninak és Fineásnak nevelését. Egyszerűen csak ennyit olvasunk: ,,...fiai... átkot vonnak magukra, és mégsem fenyítette meg őket" (1Sámuel 3:13).
Lehet, hogy Éli hallott azokról a szörnyű dolgokról, amiket fiai tettek, és ezt mondta: ,,Ejnye fiúk, ezt azért nem kellett volna!"
A fiúk pedig így válaszoltak: ,,Igen, apa", és aztán folytatták tovább a templomi istentiszteletre érkezők megkárosítását, és az asszonyok elcsábítását. A gond nem az volt, hogy Éli nem mondta el a gyermekeinek, mi a helyes; hanem az, hogy nem tette számukra kötelezővé azt, amit mondott nekik.
Nyilván nem ismersz egyetlen olyan szülőt sem, aki azt mondja a gyermekének: ,,Menj, rabolj bankot, 10-20 év börtön jót fog tenni neked!". Nem, ezek a szülők valószínűleg helyes dolgokat mondtak a gyermekeiknek. Sok börtönlakó szülője szintén jó dolgokat mondott.
Az érvényesítés azonban hiányzott ezekből az annyira jó szándékú szülőkből.
Éli nem érvényesítette az igazságot, csak állította. Nem mozdította ki fiait pozíciójukból, és nem fosztotta meg őket papi kiváltságaiktól. Hagyta, hogy tovább folytassák azt, amit addig tettek, miközben azt mondta, hogy nem kellene.
Szülők, ne csak mondjatok valamit, hanem tegyetek is! Ha gyermeked rossz útra téved, és te hallgatsz, akkor magadat kíméled, őt pedig feláldozod. Szülőként a legjobb módja a gondoskodásnak, ha szeretettel fegyelmezed a gyermeked.

Válasz

A megfeddésről:



A másik ember megfeddése alapjában véve nehéz feladat.
Ezt még tetézi, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen embert feddünk meg. Annak ugyanis következménye van.
Előfordulhat, hogy valaki meggyűlöl
bennünket a tőlünk jövő feddés miatt.
Más pedig még hálás is lesz érte.
Őszinte szívvel elmondhatjuk, hogy van, aki nem bírja a
kritikát.
Persze nyilván nem örülünk, ha bármiben elmarasztalnak, de
bölcsen tesszük, ha először meghallgatjuk a másik véleményét arról,
hogy mit tettünk, szóltunk rosszul.
Aztán, ha megalapozottnak látjuk,
akkor merjünk változtatni! Legyen annyi önkritikánk, hogy a valamit
vagy éppen bennünket másképpen látók véleményét mindenféle megfontolás nélkül ne vessük el. A feddés szempontjából lehetünk azok, akik
másokat megfeddenek, és lehetünk mások által megfeddett személyek. Ám
mindkettőben lehetünk balgák, vagy bölcsek.
Te hogy látod önmagad?

Ne fedd meg a csúfolódót, mert meggyűlöl téged, de fedd meg a bölcset,
az szeretni fog téged! (Példabeszédek 9:8)

Válasz

A rosszból-jót kovácsolni:


Valamikor hajdanán, mikor még az utcán köszönt egymásnak ismerős és ismeretlen is egyaránt, élt egy kicsiny kisleány.
Egy szántó-vető házaspár gyermekeként látta meg a napvilágot. Nem voltak játszótársai, mert környezetükben csupa gazdagok éltek, akik nem engedték a szegény gyermek közelébe csemetéjüket.
A kislány távolról figyelhette csak a többiek életét. Fájdalmai elől egy képzeletvilágba menekült.
Kopott ruháján a foltokat ékszernek látta. Kukoricababáját hercegnőnek nevezte. A Nap izzó hevét simogató aranyzuhatagként élvezte, és amíg más árnyékba menekült, ő azt mondta: én a Nap leánya vagyok, és azért süt ilyen forrón rám, mert rettentő nagy szeretettel akar átölelni engem Napanyukám.
Lassan-lassan megtanulta, hogy mindent a maga javára fordítson, mindenből hasznot kovácsoljon.
Ha langyos nyári zápor hullott, szappannal a kezében,
kiszaladt házuk udvarára és kacagva mosakodott, miközben vidám hangon kiabálta be édesanyjának: nézd, Anyu! Nekem is van zuhanyozós fürdőszobám.
A szomszédok közül sokan bolondnak tartották őt, nem értették, miért tud mindennek örülni. Azt mondták róla: ennek a gyereknek visszájára fordította Isten az eszét.
Teltek az évek. A kislány felnőtté vált.
A falu bírója kihírdette, hogy vásárt rendeznek. Mindenki hozza el egy batyuban azt, amiből úgy érzi, olyan sok van neki, hogy másnak is szívesen adna át belőle.
Megjelentek a gazdag szomszédok felnőtt gyerekei is. Batyújuk betegségtől, válópertől, könnyektől, és elégedetlenségtől duzzadt.
A mi leánykánk csomagjában kacagás, boldogság, elégedettség volt található.
Megkérdezték tőle: Téged elkerültek a bajok, hogy nem tudtál hozni belőlük?
Nem. Csupán azokból nem tartok számon mást, mint a betegség után a gyógyulást. A vitákból a békülést. Vagy ha elveszítettem valamit, megőriztem afeletti örömömet, hogy pótolhattam veszteségemet.
Az én batyumban is ugyanazok találhatók, melyek a tietekben,
csak - tudjátok, én mindent a visszájára fordítva használok.
Mert a rosszból lehet jót csinálni és érdemes is, ám fordítva nem úgy müködne, nem igaz?

Válasz

Szerzetes

A.magányosan élo szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:


- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?


A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esovíz összegyujtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:


- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?


Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:


Nem látunk semmit - mondták kisvártatva.


A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:


- Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?


A látogatók érdeklodéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak:


- Saját arcunkat látjuk a kútban!


- Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.


A látogatók megértették a remete tanítását.

Válasz