DAVID WILKERSON – KRISZTUS, AZ EMBERI SZÍVEK KUTATÓJA

(Christ, the searcher of men's hearts. February 16, 2004)
Krisztus szereti Egyházát. Életét adta érte és megígérte, hogy a „pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.”
Jézus maga az alapköve ennek az Egyháznak. A szentírás írja, hogy dicsőség és bölcsesség lakik benne.
Pünkösdkor Szent Szellemét küldte el Egyházának megalapozására és szolgáit – pásztorait, tanítóit,
evangélistáit, apostolait, prófétáit – felkente ajándékaival, hogy felépítsék azt.
Világos, hogy az Úr kívánsága hogy áldja Egyházát. Hát miért találjuk Jézust olyan félelmetesnek a
Jelenések könyvének második fejezetében, mikor népe előtt megjelenik? János írja, hogy Jézus az
Egyházába jön lángoló szemmel és mennydörgő hanggal:
„A mécslábak között valakit láttam, aki ember fiához hasonlított. Sarkig érő ruhába volt öltözve, a mellén
aranyöv övezte, feje és haja fehér volt, mint a fehér gyapjú (és a hó), szeme mintha tűzláng lett volna, lába
kemencében olvasztott libanoni érchez hasonlított, hangja mintha víztömeg zúgása lett volna, jobb kezében
hét csillagot tartott, szájából kétélű éles pallos jött elő. A látvány olyan ragyogó volt, mint mikor a nap teljes
hatalmával fénylik.” (Jelenések 1,13-16)
A Jelenések könyve a világ végéről szóló Isten szavának összegzése. Elsőként pedig Jézus képét látjuk.
Miért tűnik Jézus olyan félelmetesnek és miért beszél olyan átható szavakkal Egyházához? János írja, hogy
Jézus szavai éles kardként vágnak a bensőkbe. Emlékezz arra, hogy János volt az az apostol, aki Jézus
kebelére hajtotta fejét (az utolsó vacsorán) és most arcra borulva találja magát, „Mikor megláttam őt, úgy
estem lábához, mintha halott volnék” (1,17)
Az Úr ad magyarázatot félelmetes jelenlétére: „…úgyhogy meg fogják tudni az összes eklézsiák, hogy én a
veséket és szíveket fürkészem. Mindnyájatoknak a tettei szerint fizetek majd.” (2,23) Az igazság az, hogy
Jézus szereti egyházát és éppen azért jön, hogy megvizsgálja azt. Szeretetben jön korrigálni és megtisztítani.
Először is azt mondja Jánosnak, hogy ne féljen. „de ő rám helyezte jobb kezét és így szólt: „Ne félj! Én
vagyok az Első, az Utolsó” (1,17) Ezután Krisztus lényegében azt mondja, „Azt akarom, hogy egyházamban
mindenki megértse, hogy jövetelem célja az ember belső életének vizsgálata. Égő szemekkel és dörgő
hanggal rázom fel lelküket. Nem kedveskedő szavakkal jövök, kijelentésem sebesíteni és egyben gyógyítani
is fog. De nem engedem meg egyik gyermekemnek sem, hogy apátiában vagy vakságban folytassa életét.
Szemeim és szavaim minden külsőségen át fognak szúrni.”
Amit Krisztus látott a gyülekezetekben, elmondta Jánosnak, abból a célból, hogy leírja és elküldje azt az
egyházak hét „angyalához”, a szolgákhoz kiket csillagokként jelképez és kezében tart. (1,16) Mondta
Jánosnak „Szeretem szolgáimat, elhívtam és felkentem őket és most vidd el üzenetemet nekik!”
„Emlékezz vissza, honnan estél ki, térj más felismerésre és tedd az első tetteket. Ha nem teszed, elmegyek, és
mécslábadat kimozdítom helyéből, akkor, ha nem térsz más felismerésre.” (Jel. 2,5)
Mint magam is egy Pásztor vagyok, eltudom képzelni milyen érzést kelthetett egy ilyen levél, melyet
Jánostól kaptak? „A New Yorki Gyülekezet Pásztorához! Ezt mondja az Úr, gyülekezetedre
vonatkozóan…”Csak képzeld el hogyan érezték magukat azok a Pásztorok?
Például Efézusban, amint János levelét olvassa a pásztor, érthető hogy Krisztus örvendezik a gyülekezet
felett. Az Úr dicséri az Efézusbelieket, amiért fáradhatatlanul dolgoznak, türelmesek és meg tudják
különböztetni a jót a rossztól. Gyűlölik a gonoszt és Krisztus mellett állnak. Éveken keresztül mindig jót
cselekedtek. Ez a Pásztor csodálkozva olvassa a szavakat, gondolva, „az Úr igazából meg van elégedve
velünk, ez egy dicsérő levél.”
De azután az átható szavak jönnek, „De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Jézus
figyelmezteti a Pásztort. „Emlékezz vissza, honnan estél ki, térj más felismerésre és tedd az első tetteket. Ha
nem teszed, elmegyek, és mécslábadat kimozdítom helyéből, akkor, ha nem térsz más felismerésre.”(2,5)
Az Efézusi Pásztor ezt olvasva valószínűleg elámult. Térjetek meg? Elmozdítom tanúságotokat? Micsoda
megdöbbentő szavak, hogyan lehetséges ez? Mi Újszövetségi, hit által megigazult hívők vagyunk, mindenki
iránti jótéteményekkel, szeretettel és gondoskodással. Most vissza kell mennünk a kezdetbe? Mit ért az Úr
ezen? Hogyan olvashatom fel ezt a levelet a gyülekezetnek?
2
Ne felejtsétek el, hogy ezek a szavak egy Istenfélő gyülekezethez szóltak! Ezért az Úr szemében ez
mélységesen komoly dolognak számított. Miért beszélt volna oly kutató szavakkal egy gyülekezethez, amely
egyébként ragyogó példaként állt? Azt mondja a Pásztornak: „Szereteted nem olyan, mint amilyen az első
időkben volt. Elfelejtetted, hogy egy légy velem. Most térj meg!” Jézus nyilvánvalóan saját jelenlétéről
beszél. Igen, az Efézusbeliek szorgalmasak voltak jótéteményekben, de intim kapcsolatuk az Úrral nem
olyan volt, mint az első időkben.
A következő fejezetben Krisztus összegzi a hét Pásztornak és a gyülekezeteknek: „Lásd az ajtóhoz álltam és
zörgetek. Ha valaki hallja szómat és ajtót nyit, bemegyek ahhoz, és vele lakomázom, ő pedig énvelem.”
(3,20) Túl sokszor a keresztények nem nyitják meg szívűket Jézusnak. Mikor kopog, nincsenek otthon,
ehelyett egy cédula van az ajtón: „Kedves Uram, a kórházban van szolgálatom és később a börtönben, majd a
gyülekezetben találkozunk.”
Annyi gyülekezet van ma, akik Krisztus nevében való jótéteményekkel vannak elfoglalva. Majdnem minden
emberi szükségletre van egy programjuk, és a tagok tiszta életet élnek, vigyázva elkerülik a bűnt, mégis
valami megváltozott. Régen Jézussal egységben voltak. Nem éltek egyetlen napot sem anélkül, hogy időt ne
töltöttek volna Vele. De lassan minden megváltozott. Csak egy gyors imádsággal üdvözlik Jézust és
rohannak valami szolgálatba. Komolyan veszi ezt Jézus?
Jézus olyan komolyan veszi a vele való együttlétünket, hogy annak hiányában még az elveszett lelkek
megérintéséhez szükséges jelenlétét is visszavonja.
Jézus figyelmeztet minket: „Valami kiveszett a gyülekezetekből. Az én csodálatos jelenlétem. Térjetek
vissza imasarkotokba és üljetek le velem „vacsorálni”, különben jelenlétem nélkül maradtok! Összes
jótéteményetek, prédikálásotok, evangélizálásotok és adományozásotok a velem töltött időből, az Én
asztalomról kell, hogy elő jöjjön.”
Az Efézusi gyülekezet elvesztette a múltban birtokolt Krisztusi jelenlétet. Jézus jelenlétét természetesnek
vették és ez szolgálatukat is befolyásolta. Azelőtt szeretet és egymással való törődés jellemezte életüket,
később azonban egymás jelenlétét is természetesnek vették, és ez a tény nem csak megmutatkozott
jótéteményeikben, hanem ártalmasnak is bizonyult. Annyira sürögtek-forogtak szolgálataik körül, hogy
azokra fókuszáltak Krisztus helyett. Az Ő erőteljes jelenléte nem volt velük többé.
Jézus figyelmeztette őket: „Ha nem fordultok vissza hozzám lelki éhséggel, elveszem tőletek
bizonyságtételeteket. Nem lesztek többé felkenve a jó tettekre.”
Párhuzamot vonhatunk a mai világgal. Tapasztalatom szerint sokan, akik szociális intézményekben és
szervezetekben dolgoznak, azok a legkeményebb szívű emberek. Különösen azok, akik
elmegyógyintézetekben vagy meggyalázott gyermekek között dolgoznak, habár odaadó őszinte emberek, de
túl fájdalmas naponta szemlélni a szenvedést és idővel megkeményedett szívvel képesek csak tovább
dolgozni.
Ugyanez történik a keresztény munkásokkal, lelkészekkel és hasonló szolgálókkal is, akik olyan sok
rémséges fájdalmat és bűnt látnak az emberekben kiket segíteni kívánnak, hogy szívük megkeményedik.
Ugyanígy van azzal, amit Jézus az Efézusbelieknek mondott: „A múltban olyan gyöngédek voltatok egymás
iránt és szeretettel bántatok mindenkivel, hallgattatok panaszaikra, de ma süket füllel fordultok el. Leültök
velük, de sírásuk nem mozdítja meg szíveteket. Szolgálatotok felületes, gépies és élettelen. Nincs más
választásom, mint hogy elvonjam jelenlétem tőletek.”
Voltam gyülekezetekben, ahonnan Krisztus időlegesen elvonta jelenlétét. Az élettelen szárazság, ami
ezekben uralkodik olyan sűrű, hogy vágni lehetne és ezt mindenki érzi. Isten ezekhez szól: „Magatokra
hagylak egy darabig, mert ki akarlak emelni ebből a letargiából, akarom, hogy érezzétek milyen az élet
nélkülem.” Abszolút borzalom, mikor egy gyülekezet ilyen helyzetben találja magát. A Szent Szellem nem
mutat rá a hibákra, semmi sem mozdítja meg az embereket és semmi sem érinti meg a fiatalokat.
A másik komoly hatás az, hogy az újonnan megtértek szellemi éhségükkel nem maradnak olyan helyen, ahol
Jézus jelenléte hiányzik, ezek elszántan keresik jelenlétét és ha nem találják meg, máshová mennek. Sok
levelet kapok hasonló panasszal, „Nem találok egyetlen „élő” gyülekezetet sem, ahol az Úr jelenléte
nyilvánvaló.”
Sok visszahanyatlott kereszténnyel találkoztam. Ezek soha nem találják meg a keresett gyülekezetet és
otthon ülnek a TV prédikátorokra hallgatva. Így nem találnak igazi szellemi táplálékot, minden csak „könnyű
3
étel.” Ezután idővel egy hidegség áll be szívükben. Hamarosan elhagyják a gyülekezetet, nem növekednek
együtt más felebarátokkal, testvérekkel (Ez ellen írja a Zsidókhoz írt levél 10,25 „nehogy elhagyjuk az
összejövetelünket (gyülekezésünket), amint ez szokása egyeseknek, hanem bátorítsuk egymást, annyival is
inkább, mivel látjátok közeledni azt a napot”) és lassan teljesen közömbössé válnak Krisztus és jelenléte
iránt.
Higgyétek el, Isten nem fog hallgatni a kifogásokra. Jézus a mindenünk lehet, ha személyesen törekszünk
intim kapcsolatban lenni vele. Mindegy, hogy milyen állapotban van a gyülekezet, nekünk drága és minőségi
időt kell töltenünk vele. Mélyen kell beinni jelenlétét, ha kívánjuk, hogy Igéje élő legyen számunkra.
Jelenések 3. fejezete szerint, minden hívő meg kell, hogy kérdezze önmagától: „Szolgálatom, a bibliaórák és
jótetteim a Jézussal töltött időtől megraboltak vagy nem? Hiányolom jelenlétét éhesen, mint régen vagy
elvesztettem ezt a vágyat?”
Krisztus minden korban kutatja a népe szívében lévő szellemi vakságot.
Jézus a Jelenések könyvének 2-3. fejezetében Ázsia létező gyülekezeteihez beszélt. Némely theológus hiszi,
hogy ezek reprezentálják a hét fajta gyülekezetet az egyház történelmében. Nem fogom ezt most kérdőre
vonni. Egyszerűen hiszem, hogy ez az üzenet minden nemzedék minden keresztényéhez szól. Egyszerűen,
Jézus minden korban kutatóan figyeli népe szívét. Érdeklődve figyel: jelen van a szellemi vakság az
egyházban?
Az Úr a hét gyülekezet közül ötöt kérdőre vont. Ebben az üzenetben háromra szeretném figyelmünket
fókuszálni: az Efézusi, Thiatirai és Laodiceai gyülekezetekre.
Már láttuk az előbbiekben, hogy Efézusban Krisztus az őhozzá való közelségüket bírálta. Thiatirában más
volt a baj. Ezek flörtöltek elcsábító, ördögi szolgálatokkal. Csak képzeld el, hogy milyen reakciója lehetett a
Pásztornak mikor olvasta: „Azután a tiatírai eklézsia angyalának írd meg: Ezeket mondja az Isten Fia, akinek
olyan a szeme, mint a tűzláng,…”(Jel. 2,18) Jézus lángoló szemén keresztül nézett erre a gyülekezetre szent
haraggal.
De a levél folytatódik dicséretekkel: „Ismerem tetteidet, szeretetedet, hitedet, szolgálatodat, állhatatosságodat,
és tudom, hogy utolsó tetteid felülmúlják az elsőket.” (2,19) Megint Krisztus mondja: „Ismerem,
cselekedeteidet, szereteted, hited, kitartásod nagyobb, mint először.” Ami a legjobb, hogy az Úr mondja
nekik, hogy tudja, hogy szeretik Őt. Nem dorgálja meg őket, amiért vesztettek a vele lévő intim kapcsolatból.
De ezután olvassuk az átható szavakat. „Ám az a kifogásom ellened, hogy cselekedni hagyod Jezabel
asszonyt, ki magát prófétanőnek mondja, s arra tanítja eltévelyítve rabszolgáimat, hogy paráználkodjanak és
bálványáldozatot egyenek.”(2,20)
Ki is ez a Jézábel? Jézus hamis Pásztorokról beszél. Megdorgálja Thiatíra Pásztorait, akik eltűrik azokat,
akik a népet elcsábítják vágyaikkal: „Megengeditek, hogy testi vágyakkal telt szolgálók prédikáljanak
szószéketekről. Ezek mint a világosság angyalai jelennek meg és gonosz csalással csábítják el a népet.”
A Jézábel nemcsak azokról szól, akik testi vágyakkal vannak eltelve, hanem azokról a hamis Pásztorokról is,
akik akarattal szövik és végrehajtják saját terveiket vágyaik beteljesítésére. Egyszerűen a Jézábel név
mindazokról és mindarról szól, ami gonosz és eltaszító az Úr szemében.
Micsoda zavaros kép! Itt van egy gyülekezet, szeretik az Urat, Istennek ajánlott férfiak és nők, akik hittel
adakoznak, és szeretik Jézust. Hogyan lehetséges, hogy ilyenek hamis prófétákra hallgatnak? Hogyan
lehetséges, hogy ilyenek hisznek gonosz szolgálóknak, olyanoknak kiket Isten utál?
Talán megdöbbentő, de sok helyen találtam ilyen esetet az országban. Farkasok megtámadják az egyszer
szentségükről ismert gyülekezeteket, hogy a „nyájat megnyírják”. Mikor pedig a Pásztort valaki megkérdezi,
hogy miért engedi be az ilyeneket, a válasz sokszor ez, „Mert vonzzák a templomba az embereket.” Igen, ez
lehetséges, de ezáltal megengedik, hogy hamis próféták Sátán eledelét szolgálják fel, és a nyájat démonikus
csábítással félre vezetik.
A Pásztor tudja szíve mélyén, hogy ez az „evangélium” nem az igazi, de nem akarja a tömegeket
visszatartani, és most Krisztus mondja nekik: „Eltűröd a farkasok hamisságát, csábítását és vak lettél arra
nézve, hogy mindez mit tesz a gyülekezetedben. Lassan ezekhez a hamis tanítókhoz ragaszkodnak és
pusztulásra mennek. Kezdik „enni” a hamis istenek eledelét, mégsem figyelmezteted őket. Arra lettél
hivatva, hogy légy a nép Pásztora, mégsem véded őket? Miért tűröd ezt a gonoszságot? Miért nem szólsz
ellene?”
4
A Pásztornak egyik legfontosabb feladata, hogy szószékét tisztán tartsa. Nem engedheti meg, hogy valaki
hamis tanokat prédikáljon onnan. Talán ez kontrolálásnak tűnik, de ez az Isten követelménye. Krisztus nem
szexuális paráznaságról beszél itt, hanem arról, amikor átadjuk magunkat egy hamis szolgálat szellemének,
és Jézus figyelmeztet: „testi vágyaidat követve étkezel.” Ez a testi vágyakat kielégítő evangélium
veszélyezteti szellemi életedet.
„Ami nálatok van, azt tartsátok meg, míg eljövök.” (Jelenések 2,25)
Ne felejtsed el, hogy Jézus itt nem visszahanyatlott keresztényekhez szól, hanem mindenüket feláldozó
hívőkhöz, akik az „érzéki” evangéliumhoz vonzódnak. Átadják magukat a suttogó, csábító hangnak, „Kell,
hogy meghallgassam ezt az embert.”
A négy evangéliumon keresztül Jézus figyelmeztet a hamis prófétákra, akik elemésztik és megcsalják az
embereket. Megrázó, hogy milyen sokan nem értik és nem ismerik fel a hamis evangéliumot, hanem
elfogadják azt. Történt ilyesmi veletek? Tápláljátok lelketeket valamilyen TV evangéliummal, ami igazában
ördögi? Isztok a „jólét” prédikátorainak üzeneteiből, akik talán tetszenek nektek, de az öregek utolsó filléreit
lopják?
Talán gondoljátok, „Mit árthat, ha csak nézem ezeket? Nem bánthat, ha csak hallgatom őket, különben is az
Úrtól jövő üzeneteknek hangzanak!” Nem! „Ha gonosz Pásztorok hangjával élsz, akkor démonok ágyában
alszol.” Az ördöggel paráználkodsz.
Ne értsél félre! Nem minden TV evangélistáról beszélek. A gyakorlott hívők felismerik a különbséget. Jézus
azokhoz szól, „…akik nem ismerik a Sátán mélységeit.” (2,24) Krisztus nem válogatja szavait, a pénzt
herdáló szolgálókról mondja: „ lehúzzák a lelkeket a pokol legmélyére”. Igenis, ezek a szolgálók Krisztust
prédikálják, de nem a dicsőség Krisztusát, igen az Igét prédikálják, de nem Krisztus Igéjét, hanem egy
elcsorbított démoni tant.
Ezekhez az ördögi szolgálókhoz így szól: „Időt adtam neki, hogy új felismerésre térjen, de nem akarja
paráznaságát elhagyni, nem akar más felismerésre térni.” (2,21)
Lényegében azt mondta: „Türelmes voltam ezekkel a hamis prófétákkal és evangélistákkal. Figyelmeztettem
őket, elég idejük volt hogy a gonoszságtól elforduljanak, de visszautasítottak.”
Ezután az Úr ezt a figyelmeztetést adja az Igéjét hirdető igazságos szolgálóknak: „Egyszer csak ágyba vetem
őt, azokat is, akik vele házasságot törnek, nagy szorongattatásba, ha el nem hagyja tetteit és nem tér új
felismerésre. Gyermekeit halállal fogom sújtani, úgyhogy meg fogják tudni az összes eklézsiák, hogy én a
veséket és szíveket fürkészem. Mindnyájatoknak a tettei szerint fizetek majd.” (2,22-23) Jézus nemcsak a
hamis prófétákról beszél, hanem azokról is, akik hallgatnak rájuk és segítik őket. Együtt fogják magukat
találni egy borzasztó állapotban, betegségben és szellemi halálban.
Ezékiel az ilyen hívőkről mondja: „…elárasztottad paráznaságoddal, aki csak elment melletted.” (Ezékiel
16,15) Más szóval, „Ezek után a hamis szolgálók után szaladsz, de csak kihasználnak téged. Árú vagy nekik,
megsebesítenek és szellemi halálban hagynak.”
Végül pedig Jézus figyelmezteti azokat akik hűen Jézábel ellen álltak: „…csak ragaszkodjatok ahhoz, amitek
van, amíg eljövök. „(2,25) Másképp mondva: „Megtanultátok az igazi megkülönböztetést, nem hagyjátok
magatokat elcsábítani minden új tanítás szelével. Hát tartsátok meg hiteteket és ne hagyjátok magatokat
elcsábítani. Ez minden, amit kérek tőletek. Nem helyezek más terhet rátok.” (lásd 2,24)
Nem szeretnék egy Laodiceai Pásztor helyében lenni, mikor felnyitja Jézus levelét.
Jézus egyetlen dicséretet sem ad a Laodiceai gyülekezetnek. Ehelyett a Pásztor olvassa: „Így mivel langyos
vagy, sem meleg, sem hideg, ki foglak köpni a számból. Mivel azt mondod: gazdag vagyok, gazdaggá
lettem, semmire sincs szükségem, és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, szánalmas, szegény, vak és
mezítelen,” (Jel. 3,16-16) Micsoda borzasztó szavak az Úrtól!
Kérdem, hogyan lehetséges az egész gyülekezetnek ugyanabban a veszélyes állapotban lenni? Hogyan lehet
ott mindenki szellemileg annyira vak, hogy langyos keresztények lettek? Nincs egy szó sem valami szent
maradékról ebben a gyülekezetben. Krisztus mindenkinek egyaránt mondja: „nyomorult és nyavalyás és
szegény és vak és mezítelen” vagytok. (3,17) Hogyan lehetséges ez? Hogyan lehet az, hogy valaki mezítelen
és szegény és nem tud róla?
5
Ez azért történt, mert az emberek el voltak vakítva egy borzasztó hazugsággal. A Laodiceaiak nagyon
anyagiasak voltak, gazdagok és jólétben éltek (ez talán arra utal, hogy számban, befolyásban és vagyonban is
növekedtek) és teljesen meg voltak elégedve magukkal.
Keresztények szemében, akik nem ismerik fel az ilyen helyzetet, ez a gyülekezet prosperált. Az emberek
szerették a jólétet és vonzódtak oda. De mikor Krisztus megvizsgálta őket kutató szemével, fel volt
háborodva azon, amit látott. A Laodiceaiakat hazugság vakította el, ami azt mondta: „Gazdag vagyok és
meggazdagodtam és semmire nincs szükségem…” (3,17)
Nekem ez a gyülekezet a modern amerikai gyülekezetek kapitalista őrületét jellemzi. Nemzetünk egy
kapitalista társadalom, ami egyszerűen egy „állandó növekedést” jelent. Az üzleti világ mottója: „Növekedj,
vagy halj meg” és az emberekben is ezt a hajtóerőt kelti, hogy mindennek a legjobbnak és a legnagyobbnak
kell lenni.
Ez a gondolkodásmód rendben van az üzleti világban, de az Egyházba is befurakodott. Amerika szemtanúja
lett egy „kapitalista kereszténységnek”. A cél nem a szellemi növekedés, hanem a számbeli, tulajdonbeli és
anyagiakban való növekedés, terjeszkedés, és a szolgálókat is megragadta ez az őrültség.
Jézusnak a Laodiceai egyház bírálata sok más gyülekezetre is ráillik manapság. „Nem veszed észre, hogy mi
történik veled. Vakságod okozta, hogy langyos lettél, és ezt képtelen vagy felismerni. Még mindig azt
hiszed, hogy forró vagy hozzám.”
Efézusban a gyülekezet bűne a Jézussal való közelség elvesztése volt. Thiatírában a bűn felismerésének
elvesztése, szellemi kacérkodás és paráználkodás volt. De Laodiceában a legrosszabb bűnt látjuk: a
Krisztusra való szükség elvesztését.
Mindez azzal végződött, hogy meztelenek lettek. A laodiceaiak meztelen állapotára mondja: „…ne legyen
látható szégyenletes mezítelenséged”(3,18) A görög szó jelentése itt a meztelenségre: „a segélyforrások vagy
készletek kifosztása”. Isten a készleteit azok számára tartja fenn, akik reá támaszkodnak, akik szükségükben
tőle függnek. Mik az Úr készletei? Igazi szellemi gazdagságok: az Ő ereje, csodákat művelő hatalma, Isteni
irányítása, érezhető jelenléte. Krisztus figyelmezteti ezt a magabiztos gyülekezetet: „Elvettem tőletek összes
készletemet, mivel nincs szükségetek rá, teljesen le vagytok rongyolódva, de nem ismeritek fel
állapototokat.”
Csak képzelj el egy gyülekezetet, ahol az emberek kényelmesen átülnek egy egyórás Istentiszteletet. Ezek
egy rövid prédikációt hallanak arról, hogy miképpen viseljék el az élet nehézségeit. Miután pedig gyorsan az
ajtón kívül vannak, nincsenek eltöltve megtört szívvel Jézus előtt. Nem hiányolnak egy mozdító vagy szívet
szúró, átható üzenetet. Nincs felsírás: „Uram olvaszd meg szívem! Csakis Te vagy képes éhségemet
megszüntetni.”
Hová lett a buzgalom, amit éreztek azelőtt? Ezek a hívők régen alig várták, hogy templomba mehessenek,
hogy Isten Igéjét olvassák, hogy szívüket a Szent Szellem kutató fénye előtt megnyissák. De most azt hiszik,
hogy kinőtték mindezt, és kereszténységüket vasárnap reggelekre tartják meg. De ez csak egy langyos
vallásosság.
Jézus annyira szerette a Laodiceai Pásztort és a gyülekezetet, hogy tudatta velük a drasztikus változásokat,
amiket rájuk fog hozni. Mondta, hogy készleteire szükséget fog növelni bennük: „Én mindazokra, akiket
kedvelek, vétküket rájuk bizonyítom, és őket megfenyítem: Légy buzgó azért, és térj új felismerésre.” (3,19)
Szerető kezével fogja megfegyelmezni őket, hogy a szükség érzését keltse fel bennük, hogy újra kérjék erejét
és segítségét.
Szeretteim, Krisztus ma is ugyanazokkal a szavakkal beszél hozzánk, mint a múltban. Mint a Laodicei
gyülekezetnek nekünk is mondja: „Mindezt azért teszem, hogy vacsorázzatok velem…” Ez azt jelenti, hogy
nyissátok ki az ajtót, mikor kopogok, hívlak, hogy jöjjetek és egyesüljetek velem. Mindent megtaláltok
nálam, amire szükségetek van, és vásárlóerőt aszerint kaptok, hogy milyen minőségű időt töltötök velem.
Ezáltal fogtok szert tenni a szükséges készletekre. A velem való együttlét adja meg amire szükségetek van
szolgálatotok folytatására. Minden a velem töltött időből ered.”
Így fogja Krisztus egyháza megtartani tanúbizonyságát ezekben az utolsó időkben. Amen!
Dicsőség az Ő Szent Nevének!
Forrás: www.tscpulpitseries.org