És íme egy törvénytudó felkele, kísértvén őt, és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem? Ő pedig monda annak: A törvényben mi van megírva? mint olvasod? Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat. Monda pedig annak: Jól felelél; ezt cselekedd, és élsz. Az pedig igazolni akarván magát, monda Jézusnak: De ki az én felebarátom?

Luk 10:25-29.

Nemrég felmerült egy kérdés, ami elgondolkodtató.

Az irgalmas szamaritánus példázatában / Lk 10:25-37 / a törvénytudó felteszi a kérdést Jézusnak: ki az én felebarátom? Erre Jézus egy történettel válaszol, amiben egy bajba került ember mellett többen elmennek, de végül valaki segít rajta.

Jézus végül visszakérdez: ki volt annak az embernek a felebarátja?

Megegyeznek, hogy az, amelyik segített rajta.

Erre Jézus azzal fejezi be, hogy: “Menj el, és te is úgy cselekedj!”

A felebarát régies szó, ma csak vallásos szövegkörnyezetben használatos. A könnyebb érthetőség kedvéért találjunk egy mai ember számára is érthető szót a helyettesítésére:

πλησίον (plészion)

- közelálló személy, embertárs, szomszéd, a másik

Etimológia: a pelasz (közel) származéka

A “felebarát” tehát “közel lévő személy”. Például szomszéd. A történetben azonban nem fizikai közelségről van szó, hiszen a pap és a lévita is közel került a sérülthöz fizikailag. A lelkük között viszont szakadék tátongott. Végül jött egy idegen, egy másik országrészből, és ő közel került hozzá, lelkileg. Megkönyörült rajta – a könyörület pedig áthidalt minden szellemi-lelki távolságot. A sebesült valószínűleg zsidó volt, mivel Jeruzsálemből Jerikóba tartott. Mindkettő zsidók által lakott terület volt. A pap és a lévita nyilvánvalóan zsidó származású volt, a Samáriai viszont nem zsidó. A könyörület így áthidalt többféle távolságot is: származásit, vallásit és kultúrálisat is. Az idegen, egy más nemzetiségű, másik vallásfelekezethez tartozó ember a könyörület által közel került a sebesülthöz.

Nevezzük most EMBERTÁRS-nak. A pap és a lévita származás szerint közelebb állt hozzá. A vallásuk is egy volt. Mégis csak emberek voltak, nem embertársak. Közelálló személlyé az “idegen” vált.

Erre a kérdésre: “E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, aki a rablók [kezébe] esett? (Luk 10:36) a válasz: az, aki segített rajta. Ebből viszont logikailag az következik, hogy ha úgy kell szeretnem az embertársamat, mint magamat, akkor azt kell szeretnem, aki a bajba esett embereken hajlandó segíteni, aki rajtam is segítene, ha bajba kerülnék, ahogy a szamáriabeli segített a sebesültön. Az az embertársam, aki segít rajtam, ő a hozzám közel álló személy.

A “Menj el, és te is úgy cselekedj!” (ahogy a szamáriai tette) viszont arra sarkall, hogy ne azt keressem, ki az ÉN EMBERTÁRSAM, vagyis ki az, aki hajlandó értem áldozatot hozni, hanem azon igyekezzek, hogy én segítsek másoknak, akik bajba kerültek. Vagyis arra törekedjek, hogy én legyek közel lévő, baj esetén segítő ember, embertárs.

Jézus arra világít rá, hogy a “Ki az én embertársam ?” kérdés elhibázott.

Ki az én embertársam? Kit szeressek úgy, mint magamat, és kit ne? Kivel osszam meg a kenyeremet, ha éhes, és kinek ne adjak? Kit fogadjak be, ha a hó alatt leszakadt a háza teteje, vagy kit ne? Kinek adjak mesterséges légzést és kinek ne, kit élesszek újra, ha klinikai halál állapotábakerült, és kit ne?

Nem, nem ezt kell vizgálni. A helyes kérdésfeltevés így hangzik: “Kit szerethetek úgy, mint magamat? Kinek legyek ÉN az embertársa?

Amikor a szamáriai segített, közel került a sebesült emberhez. Emberből embertársa, közelvaló lett. A közelség pedig külcsönös. Ezáltal a sebesült is küzel került a segítőhöz. Emberből embertárssá, közelvalóvá vált. Hoszú távon is, mivel még egy fogadóig el is szállította a jótevője. Minden bajba került ember, akin segítesz, embertársad, nem csak egy idegen ember. És szeretheted, mint magadat! Végső soron minden ember potenciális embertárs. Származástól, vallástól, világnézettől, politikai hovatartozástól függetlenül.

“Menj el, és te is úgy cselekedj!” Jézus ezzel befejezte az oktatást, és ezzel egy életre szóló leckét adott a törvénytudónak. És nekünk.